A királykisasszonyt pedig nem bírták leszoktatni a sok toppantásról. Olyan mérges, csúnya

természete volt, hogy csak úgy szikrázott a két szeme!

Végül a király kidoboltatta az országban, hogy feleségül veheti a lányát az, aki olyan cipőt készít neki, amelyet nem bír elszaggatni.

Várták a palota kapujában, hogy majdcsak jön valaki, de bizony nem jött senki, mert mindenki jobban félt a mérges Toppantó királykisasszonytól, semhogy feleségül kívánta volna venni.

Akkor a király kihirdette, hogy országa felét odaadja annak, aki elhozza Toppantónak az elszakíthatatlan cipellőt. Ez már jobban tetszett az embereknek, és a merész vállalkozók kezdtek tódulni a palotába.

Jöttek hercegek, vitézek, szerencsét próbáló vándorlegények, és mind szebbnél szebb cipőket hoztak. Vargák, csizmadiák, valamennyien megpróbálták megvarrni a legszebb és legerősebb topánkát, de alig húzta fel azokat a királykisasszony, mindjárt toppantani kezdett, és egy nap leforgása alatt mindegyiket ronggyá toporzékolta.

Meghallotta az esetet egy szegény kis suszterinas. Törte kicsit a fejét, azután fogta magát s beállított a palotába.

– Mit keresel itt, te Csiriz Berci? – förmedt rá az udvarmester.

– Bíz' én mértéket akarok venni a királykisasszony lábáról! Akkor aztán készítek neki olyan cipőt, hogy örök életére leszokik a toporzékolásról.

– Elmenj innét, inci-finci suszterinas! – háborodott fel az udvarmester. – Nagyobb legények is pórul jártak már itt!

Hanem a király meghallotta Csiriz Berci szavait, és nem engedte elzavarni.

– Gyere csak, fiam! Hátha éppen te tudsz segíteni rajtunk.

A királykisasszony durcásan nyújtotta oda a lábát a suszterinasnak. Az alaposan megméricskélte, majd hátat fordított és hazament. Rá sem pillantott a királykisasszonyra!

No, a Toppantó királykisasszony annál jobban megnézte a suszterinast, és lángoló orcával vette észre, hogy az ormótlan csirizes kötény mögött milyen deli, barna legényke rejtőzik.

A suszterinas pedig munkához látott, és három nap, három éj alatt gyönyörű cipellőt varrt, sündisznó bőréből – de úgy ám, hogy a tüskék belül voltak. Kívülről nem is lehetett látni a turpisságot!

Nem vette észre a királykisasszony sem, mert az bizony egyre csak a Csiriz Berci fekete szemét bámulta, amikor eléje állt.

– Engedd meg, hogy lábadra adjam az elszakíthatatlan cipőt, szép királykisasszony! – szólt Berci, és már húzta is fel neki a topánkákat, jó erős csattal rá is csatolta a bokájára.

Toppantó királykisasszony lépett egyet a szép, új cipőben, és nagyot sikoltott:

– Hiszen ez szúr! Vedd le hamar!

– Nem veszem én! – nézett rá hetykén Csiriz Berci. Ezt szaggasd el, ha bírod!

Mérges lett a királykisasszony, és toporzékolni akart, de nem bírt ám, mert a tüskék beleszúrtak a talpába. Haragjában a cipő csatját is hiába tépte, mert az olyan furfangos szerkezet volt, hagy csak a kis suszterinas tudta kikapcsolni. Kénytelen-kelletlen viselnie kellett hát a sündisznóbőr cipőt. Az öreg király elfordult, úgy mosolygott nagyokat a bajusza alatt.

Toppantó királykisasszony sírt mérgében, de aznap egyetlenegyet sem toppantott. Másnap már égett, fájt a lába a cipőben. Üzent a suszterinasnak, hogy vegye le – az meg visszaüzent, hogy még ráér.

Harmadnap megint üzent neki a királykisasszony, hogy ha nem veszi le a lábáról a sündisznóbőr cipőt, hát úgy megharagszik, hogy leütteti a fejét.

Csiriz Berci azt válaszolta, hogy akkor a királykisasszony szép lábát is le kell vágni, mert nem lesz, aki megszabadítsa a tüskés lábbelitől, és a tüskék beledagadnak a rózsaszínű talpába.

Látta már a királykisasszony, hogy méreggel nem megy semmire. Negyednapra szépen megszelídült, és aranyhintaján maga ment el a suszterinasért.

Rámosolygott, mint a tavaszi napsugár, és szép szóval kérte, hogy húzza le a cipőjét, mert ő soha többé nem fog toporzékolni.

Több se kellett Csiriz Bercinek! Nyomban letérdelt a királykisasszony elé, kikapcsolta a csatokat és így szólt:

– Most már látom, hogy megváltoztál, és nem vagy többé kiállhatatlan, mérges királykisasszony!

A királykisasszony pedig lerúgta a szúrós cipellőket, és örömében mezítláb kezdett táncolni.

Odaérkezett addigra az öreg király is. Úgy örült, hogy még a korona is ugrált a feje tetején! Megölelte Csiriz Bercit és így szólt:

– Édes fiam, tiéd a fél országom, de még a másik felét is szívesen néked adnám!

– Felséges királyom, nem kell nékem egy talpalatnyi sem az országodból – felelte a suszterinas –, csak Toppantó királykisasszonyt add hozzám feleségül!

Úgy is történt, mert a királykisasszony abban a szempillantásban megcsókolta Csiriz Bercit, akit azután szép ruhába öltöztettek, és olyan daliás vőlegény lett belőle, hogy mindenkinek megakadt a szeme rajta.

Kivilágos-kivirradtig tartott a nagy lakodalom. A sündisznó-cipőt pedig kitették egy fényes kirakatba, és ha akadt olyan kislány abban az országban, aki mérgesen toporzékolni akart, hát elég volt rápillantania, és mindjárt elment a kedve tőle.