A gyógyító játék gyerekekkel a Waldorf-szemléletben természetes, kíméletes módon támogatja az érzelmi rendeződést és az önkifejezést.
A játék a gyermek első nyelve: rajta keresztül kimondhatóvá válnak a félelmek, vágyak és örömök – erőltetés nélkül, védett térben.
Amikor a gyermek játszik, nem csupán szórakozik, hanem feldolgoz, rendez és újrateremt. A játékban a lélek szabadon mozoghat.

Miért gyógyító a játék?

A szabad játékban a gyermek belülről rendeződik. A szerepjáték, a történetalkotás, a mozgás, a zene és a kézműves alkotás mind azt segítik, hogy a belső élmények kifejeződjenek.
A folyamatban a gyermek nem „teljesít”, hanem kapcsolódik önmagához – ez a gyógyulás kulcsa.
A játékban újra megélheti azokat a helyzeteket, amelyekben korábban tehetetlen volt, most viszont ő irányíthat, dönthet, megoldhat. Ez a belső kontrollérzés az egyik legmélyebb gyógyító erő.

Waldorf-szemlélet: kísérni, nem irányítani

A felnőtt szerepe a teremtő jelenlét: teret tart, megfigyel és finoman kísér.
A Waldorf-pedagógia tiszteletben tartja a gyermek ritmusát, életkori sajátosságait és az utánzásra épülő tanulást.
Ez a hozzáállás különösen jól illeszkedik a gyógyító játékhoz, hiszen a valódi fejlődés mindig belülről indul el – és csak akkor történik, ha a gyermek biztonságban érzi magát.

Hol kapcsolódik a szomatodráma?

A szomatodráma a test–lélek egységére épít. Gyerekeknél a játékban megjelenő szerepek, szimbólumok és mozdulatok gyakran a testérzetekhez is kötődnek.
A szelíd rátekintés és az együttérző kísérés oldást hozhat a feszültségekben.
A játékban megjelenő figurák, mozdulatok vagy ismétlődő helyzetek sokszor a belső történéseket tükrözik. Amikor a gyermek megmutathatja, amit érez, és elfogadást kap, valami mélyen átrendeződik benne.

„A gyógyító játék gyerekekkel nem technikák sorozata, hanem biztonságos kapcsolat, amelyben a gyermek megélheti: amit érez, az rendben van.”

Gyakorlati ötletek otthonra és iskolába

• • Szabad szerepjáték sarok: kendők, bábok, figurák, természetes anyagok.

  • Mesélés–rajzolás páros: közös mese után csendes alkotás, ahol a történet „megemészthetővé” válik.

  • Rituálék ritmusa: nyitó–záró dal, gyertya, köszönő kör.

  • Érzékeny megfigyelés: figyeld, mit választ a gyermek, mit ismétel, mit hagy abba.

  • Teret tartó kérdések: „Melyik rész szeretne most szólni?” vagy „Mi segítene neki most?”

Ezek az apró gesztusok nemcsak a gyermeket, hanem a felnőttet is közelebb viszik ahhoz, hogy valóban meghallja, mi történik a felszín alatt.

Kapcsolódó források

Ha érdekel, hogyan működik a játékterápia a gyakorlatban,
itt olvashatsz róla bővebben Tünde oldalán:
Játékterápia gyermekeknek – gyógyító játék

GYIK – rövid válaszok

Mennyi ideig tart, míg látható a hatás?
Általában néhány hét rendszeres, ritmusos játék után látható a nagyobb nyugalom és a szabadabb kifejezés.

Alkalmazható-e otthon?
Igen. A lényeg a biztonságos, ítélkezésmentes tér és a kísérő, nem irányító jelenlét.

Mi a teendő, ha nehéz élmény bukkan fel?
Maradj kapcsolatban a gyermekkel, lassíts, és ha tartós a nehézség, kérd szakember támogatását.

Zárógondolat

A gyógyító játék gyerekekkel nem egy külön módszer, hanem szemlélet.
Amikor a gyermek szabadon játszhat, alkothat és önmaga lehet, akkor a lélek is megpihen.
A Waldorf-szemlélet és a szomatodráma ebben találkozik: a játékban a gyermek nemcsak játszik – gyógyul is.

Festés gyerekekkel Waldorf módra – színek, lélek és áramlás

A festés gyerekekkel Waldorf módra nem „művészeti foglalkozás” a hagyományos értelemben. Nem cél a szép eredmény, nem értékelés a végén, és nincsenek sablonok, minták. Ami viszont van: áramlás, figyelem, érzelmek megélése, a színek ritmusa – és a gyerek szabadsága az alkotásban.

Ez az írás segíthet megérteni, mi teszi különlegessé a festést Waldorf-módra, milyen anyagokat és hangulatot érdemes előkészíteni, és hogyan lehet ezt otthon vagy iskolai közegben is bensőséges élménnyé tenni.

Mitől más a Waldorf-festés?

A festés a Waldorf-pedagógiában nem csupán esztétikai vagy kézműves tevékenység, hanem eszköz a belső világ megjelenítésére. Gyakran nedves technikával dolgozunk: a festőlapot vízzel átitatjuk, majd természetes akvarellel visszük fel a színeket. Ez az eljárás lassabb, de mélyebb, és a gyermek figyelmét is elmélyíti.

A Waldorf-festés során nincsenek előre megrajzolt formák, hanem maga a szín és annak mozgása a főszereplő. A gyerekek megtanulják figyelni, hogyan keverednek a színek, hogyan lélegeznek egymás mellett, és hogyan lehet hagyni, hogy valami „csak úgy” megszülessen.

Milyen anyagokat használjunk?

A minőség itt is meghatározó. Nem feltétlenül a legdrágább eszközökre van szükség, de fontos, hogy természetes, élő anyagokkal dolgozzunk, amik valódi színhatást keltenek.

Ajánlott eszközök:

• • természetes alapú akvarellfesték (pl. Stockmar)

  • akvarellpapír vagy festőlap (lehetőleg vastagabb)

  • széles, puha ecset (pl. mókusszőr vagy hasonló)

  • üveg víztartó edény

  • természetes rongy vagy textil a kéztörléshez

Az eszközök előkészítése is része az élménynek – érdemes nyugodt körülményeket teremteni, és akár egy kis „ráhangoló csendet” tartani az alkotás előtt.

Hogyan néz ki egy festős alkalom Waldorf módra?

A leggyakoribb technika a nedves-nedves festés. Ilyenkor a papírt vízbe mártjuk, leitatjuk, és erre kerül a festék. A színek szinte úsznak a felületen, egymásba folynak, és így a kép lassan, organikusan alakul.

A foglalkozás elején gyakran csak egy szín jelenik meg. Például egy egész alkalom szólhat a piros színről: milyen érzés vele dolgozni, hogyan mozog, mit hoz elő a gyerekből. Később jöhetnek a színpárok, majd a három alapszín, és azok keverése.

A hangsúly nem az eredményen van, hanem a folyamaton: a figyelmen, a nyugalmon, az élményen, amit a gyerek átél a színek közegében.

Miért fontos a színek sorrendje és kiválasztása?

A Waldorf-festésben nem véletlenszerű a színválasztás. A pedagógia figyel arra is, milyen életkorban mely színek támogatják leginkább a gyermeki fejlődést. A kék például nyugtató, elmélyítő; a piros erőt, aktivitást hoz; a sárga örömöt, nyitottságot sugároz.

A színek ritmusa, megjelenési sorrendje tehát nem csak esztétikai, hanem lelki hatású is lehet. Ezért érdemes a festéshez mindig tudatos szándékkal nyúlni – még akkor is, ha ez a szándék csak annyi, hogy „most csendben együtt vagyunk a színekkel”.

Milyen korosztályban érdemes elkezdeni?

A nedves-nedves festés már óvodás kortól kezdve ajánlott. Hároméves kortól egészen kisiskolás korig különösen jól működik, mivel ebben az időszakban a gyerekek még szabadon, elvárások nélkül tudnak festeni.

Ahogy nőnek, úgy lehet bevezetni újabb színkombinációkat, képi ritmust, vagy akár témát (pl. évszakhoz kapcsolódó hangulat, történet ihlette színek).

Fontos, hogy ne siettessük a folyamatot, és ne akarjunk konkrét „kép”-et elvárni. A színek önmagukban is mesélnek – sokszor pontosabban, mint a formák.

Festés az évszakok ritmusában

A Waldorf szemléletben a festés az évkörhöz is kapcsolódhat. Tavasszal megjelenhet a zöld, a világos rózsaszín; nyáron a napfényes sárga, narancs; ősszel a mélyebb vörösek, barnák; télen a hűvös kékek, ibolya, fehér és arany.

Ez a ritmus nemcsak a színeken keresztül hat, hanem a hangulaton is. Így a gyerek nemcsak alkot, hanem „belefestődik” az évszakba, amiben éppen él.

Összefoglalás

A festés gyerekekkel Waldorf módra egyfajta belső utazás: egy közös tér, ahol nem kell megfelelni, nem kell „jót” alkotni, csak jelen lenni a színekkel. Ez az élmény nemcsak a gyerekeket gazdagítja – hanem minket is, ha részt veszünk benne.

Ha érdekelnek konkrét festésötletek évszakok szerint, vagy szeretnél technikai útmutatást a nedves festéshez, nézz körül a blog többi cikke között, ha pedig a színeket kedves kis waldorf szívárvány manókkal is szeretnéd tanítani, itt vásárolhatsz belőlük.

Képek: Dall-E

Évszakünnepek Waldorf szemlélettel – a ritmus, ami megtart

A természet ritmusa ősidők óta része az ember életének – de a mai világban gyakran elveszítjük vele a kapcsolatot. A Waldorf szemlélet egyik legmélyebb ajándéka, hogy újra megtanít figyelni a változásra, ünnepelni az átmenetet, és jelen lenni abban, ahogyan az évszakok bennünk is formálódnak.

A Waldorf évszakünnepek nem nagy díszletekről, hanem belső hangolódásról, apró szertartásokról és közösségi megélésekről szólnak. Ebben a cikkben megmutatom, hogyan lehet ezek az ünnepek természetesek, gyerekhez és családhoz illők – és hogyan tudják megtartani a mindennapjainkat.

Miért fontosak az évszakünnepek a Waldorf pedagógiában?

A Waldorf-pedagógia az élet ritmusára épül: napi, heti és évköri ritmusra egyaránt. Az évszakünnepek ebben az utóbbiban segítenek: egy-egy esemény nemcsak a természet fordulópontját jelzi, hanem belső megállót is ad.

Az ünnepek nem a naptárban léteznek – hanem a gyerekek lelkében, ahogy készülnek, várakoznak, díszítenek, és megélik, hogy valami történik.

Milyen évszakünnepek jelennek meg a Waldorf közösségekben?

A leggyakrabban megtartott évszakünnepek (ezekhez belső linkeket is készíthetsz később):

• •  Tavaszi ünnepek: Március 21. – Tavaszi napéjegyenlőség, húsvét, májusfa

  •  Nyári ünnepek: Szent Iván-éj (június), nyári napforduló

  •  Őszi ünnepek: Mihály-nap (szeptember vége), Szüret, Szent Márton

  •  Téli ünnepek: Advent, Karácsony, Vízkereszt

Ezek mind egyszerű gesztusokra, kézműveskedésre, gyertyagyújtásra, mesére és éneklésre épülnek – nincs bennük elvárás, csak jelenlét.

Hogyan lehet egy évszakünnep valóban gyermekközpontú?

Egy Waldorf-évszakünnep lényege nem a látványosság, hanem a kapcsolódás: egymáshoz, a természethez és önmagunkhoz.

Ezért különösen fontos:

• • Hogy legyen idő a készülődésre – ne az utolsó pillanatban történjen

  • Hogy a gyerekek is részt vehessenek benne – akár díszítéssel, énekkel, mesével

  • Hogy személyes élmény lehessen, ne „megszervezett program”

 Egy egyszerű mécsesgyújtás, egy almafelezés vagy egy kézzel készített dísz sokkal többet jelenthet, mint egy teljes dekorációs repertoár.

Példák évszakünnepi megélésekre – otthon vagy iskolában

Tavasz – Megújulás, életöröm

• • Gyapjúvirágok vagy virágfüzérek készítése

  • Májusfaállítás, színes szalagokkal

  • Tojásfestés természetes anyagokkal (pl. hagymahéj, céklalé)

 Nyár – Fény, bátorság, szabadság

• • Tűzugrás (Szent Iván), énekek

  • Virágkoszorú fonás

  • Kerti mécsesek, nyári tündérek készítése

 Ősz – Belső erő, aratás, egyensúly

• • Sárkánykészítés (Mihály-nap)

  • Terményáldás: közös gyümölcs- vagy kenyérkészítés

  • Lámpásmenet (Szent Márton)

 Tél – Belső fény, lelassulás, remény

• • Adventi spirál, naptár készítése

  • Méhviaszgyertya-mártás

  • Csendes éneklés, betlehemes játék

Milyen szerepe van a meséknek és daloknak?

Az évszakokhoz kapcsolódó népmesék, mondókák és énekek nemcsak díszítőelemei az ünnepeknek – hanem lelki tartóoszlopai. Segítenek az átmenetek megélésében, félelmek oldásában, és az új fogalmak beépítésében.

 Kapcsolódó ünnepekről további írásokat találsz itt: például Mihály-napra, advent ünnepre vagy Szent Márton ünnepre (lámpás ünnep9 re írtakat is érdemes elolvasni.

Összegzés – Ünnepek, amik megtartanak

Az évszakünnepek nem egy „Waldorf dolog” – hanem egy lehetőség arra, hogy újra emlékezzünk: az évkörnek ritmusa van, és ez a ritmus megtart minket is.

Nem baj, ha csak mécses ég. Nem baj, ha csak három falevél kerül az asztalra. A lényeg, hogy figyelemmel, szeretettel és együtt történjen. Ekkor válik ünneppé – bármelyik évszakban.

Waldorf kézműves ötletek gyerekeknek – természetes, évszakhoz kapcsolódó alkotások otthon és az iskolában

A Waldorf pedagógiában a kézművesség nem pusztán szórakozás vagy díszítés – sokkal mélyebb szerepet tölt be. A gyerekek keze munkája közben a lelkük is formálódik: türelmet, figyelmet, ritmust és belső tartást tanulnak, miközben alkotnak.

Ez a kis írás abban segít, hogy ötleteket, inspirációt és szemléletet adjunk azoknak a szülőknek és pedagógusoknak, akik szeretnék közelebb hozni a természetes alapanyagú, Waldorf-jellegű kézműveskedést a gyerekekhez.

Miért fontos a kézműves tevékenység a Waldorf pedagógiában?

A Waldorf szemlélet szerint a kézművesség nem egy tantárgy, hanem a nevelés szerves része. A kézzel végzett munka – legyen az gyapjúformázás, viaszmártás, faragás vagy varrás – egyaránt fejleszti a motorikát, az érzelmek feldolgozását, és az énkép megerősödését.

A természetes anyagokkal való munka pedig kapcsolatot teremt a gyermek és a természet között, ami mai világunkban különösen fontos lelki védőhálóvá válhat.

Alapanyagok, amiket érdemes kéznél tartani

A Waldorf kézműves ötletek alapja, hogy természetes, tapintható és illatos anyagokkal dolgozzunk, amelyek nemcsak esztétikusak, hanem érzékileg is gazdagítják a gyermek élményeit:

• • gyapjú (nemezeléshez, bábozáshoz)

  • méhviasz (gyertyamártás, figurák)

  • faágak, termések, tobozok, makk

  • színes fonalak, pamutok

  • méteres filc, lenvászon

  • természetes ragasztó, natúr gyurma

Sokan kérdezik, hol lehet beszerezni esetleg már kész waldorf jellegű játékokat -> manókat, szundimanókat, alvómanókat, itt.

Waldorf kézműves ötletek évszakok szerint

Az évszakritmus a Waldorfban kulcsszerepet kap. Az alkotások is igazodnak a természet változásaihoz, és segítenek abban, hogy a gyerekek mélyebben megéljék az évkör fordulóit.

 Tavaszi ötlet: gyapjúmadarak ágain

→ Madarak gyapjúból, ágon lógva, pasztellszínekben

Elkészítés:

1. 1. Válassz ki 2-3 színt a madár testéhez.

   2. Készíts egy kis gömböt vagy oválist gyapjúból – ez lesz a törzs.

   3. Ha használsz drótot, formázz belőle szárnyakat vagy farkat, és tekerd körbe gyapjúval.

   4. A fej lehet egy kis gyapjúgömb vagy fa gyöngy.

   5. A kész madarat kösd fel egy ágra. Akár több madarat is készíthettek – vidám, mozgó mobil lesz belőle.

 Tipp: kicsiknél elég, ha csak gyapjúból gömbölyítenek egy testet és rákötjük az ágra – így is szépek lesznek!

 Nyári ötlet: viráglenyomatok textilen

Friss virágokkal, levelekkel és kalapáccsal készíthetünk természetes „textilnyomatokat” egy régi vászonra. Ez egy igazi szabadtéri örömalkotás.

Elkészítés:

1. 1. Gyűjtsetek közösen virágokat, leveleket – jól működik a százszorszép, levendula, rózsa, szegfűlevél.

   2. Terítsd ki az anyagot egy fadarabra vagy újságpapírra.

   3. Helyezd el a növényeket az anyagon, majd tegyél rá egy sütőpapírt vagy másik textilt.

   4. Óvatos, de határozott ütésekkel „préseljétek bele” a növényt az anyagba.

   5. Vedd le a felső réteget – a lenyomat megmarad.

   6. Hagyhatod száradni, vagy akár meg is vasalhatod.

 Tipp: ezt szabadtéren a legjobb csinálni, sok nevetéssel és virágillattal.

 Őszi ötlet: gyapjútoboz manók

A tobozok aljára nemezeléssel kis manófejeket készítünk. Tökéletes kis dísz vagy játék a szeptemberi–októberi időszakra, és szinte mindig sikert arat a gyerekeknél.

Elkészítés:

1. 1. A fa gyöngy lesz a manó feje – ragaszd a toboz tetejére.

   2. Készíts sapkát: vágj ki filcből egy fél kis kört, tekerd kúpformára, és ragaszd a fejre. Kis kötéssel passzé is készíthető rá, de el is maradhat,

   3. A gyapjúból készülhet kis haj vagy szakáll – csak egy kis darab is elég.

   4. Hagyd megszáradni. Lehet álló dísz, vagy egy zsinórral akár lógó figura is.

 Tipp: a manók saját neveket is kaphatnak – így akár egy kis család is születhet belőlük.

 Téli ötlet: méhviaszgyertyák

A viaszmártás vagy méhviaszlapból tekerés remek hangulatteremtő. Kiegészíthetjük hómanó-figurákkal, vagy más kicsi manóval, termésekkel

Elkészítés – gyertya:

1. 1. Vágj ki egy kb. 10x20 cm-es méhviaszlapot.

   2. Helyezd a kanócot a rövid oldalhoz.

   3. Lassan, szorosan tekerd fel – a kezed melege elég a formázáshoz.

   4. Kész is a természetes gyertya!

   5. Fahéjrudacskákkal körbevonva és rákötözve még hangulatosabb eredményt kapunk

Hogyan kapcsolódik mindez a neveléshez?

A gyerekek nemcsak „dolgoznak” az alkotás közben – hanem figyelmet, jelenlétet, és belső ritmust gyakorolnak. A kézművesség segít az idegrendszer kiegyensúlyozásában, különösen, ha rendszeresen tér vissza a hét- és évszakritmusban.

Sokan visszajeleznek, hogy egy-egy kézműves alkalom után a gyerekük nyugodtabb, összeszedettebb lett – és ez nem véletlen.

További inspirációk – mire figyelj, ha belevágnál?

• • Készíts elő mindent előre, hogy ne szakítsa meg semmi az áramlatot

  • Legyen tér és idő, ne rohanjatok

  • Ne javítsd ki, amit a gyermek készít – inkább adj példát

  • Dicsérj érzésalapon: „olyan jó ránézni”, „melegség van benne”

  • Te is alkoss vele – ne csak irányíts

Összefoglalás

A Waldorf kézművesség nem a tökéletességről szól – hanem az átélésről, kapcsolódásról és jelenlétről. Egy-egy nemezmadár vagy méhviaszgyertya sokkal több, mint kézműves tárgy: pillanatnyomat a gyermeki lélekből, amit együtt éltünk meg.

Szent Mihály ünnep a Waldorf óvodákban és  iskolákban: Az ősz hőse és a belső erő felemelkedése

A Waldorf óvodák és iskolák évente megülik Szent Mihály ünnepét, egy olyan eseményt, amely mély szimbolizmusú és spirituális jelentéssel bír a gyermekek  életében. Az ünnep az ősz eljövetelét, az erő és bátorság szimbolizálását és az évszakok változását ünnepli meg, miközben arra emlékezteti a gyerekeket és a közösségeket, hogy képesek megbirkózni a sötétséggel és az akadályokkal az életben.

Szent Mihály és az ősz ünnepe

Szent Mihály az ősz hőse a Waldorf ünnepkörben. Az ünnep szeptember 29-én vagy környékén, a nap-éj egyensúly napján, vagyis az őszi napforduló közelében kerül megünneplésre. Szent Mihály az archetipikus harcos és védelmező szerepét tölti be ebben a hagyományban, és erős szimbólum az évszakok változására és az eljövő  téli hónapok kihívásaira való felkészülésre.

Az ünnepi vezető

Az iskolákban és óvodákban az ünnepi vezető szerepe az, hogy irányítsa az ünnepet és segítse a gyerekeket és a közösséget az ünnep szimbolikus értelmezésében. Az ünnepi vezető általában egy nevelő vagy az óvoda/iskola személyzete, és fontos szerepe van abban, hogy az ünnep mélysége és jelentése átélhető legyen a gyerekek számára.

Az ünnepi készülődés

Az ünnep előkészítése során a gyerekek és a tanárok közösen készítenek felkészüléseket, mint például az ünnepi díszítések és az ünnepi étkek elkészítése. Fontos része az előkészületeknek a közösség építése és az ünnepi szimbólumok, mint például a Szent Mihály páncéljának vagy lándzsájának elkészítése.

Az ünnep fő eseményei

Az ünnep során többféle esemény és szertartás is zajlik. Néhány jellemző esemény és szimbólum a Szent Mihály ünnepen:

Szent Mihály útja

Ez az egyik legfontosabb része az ünnepnek. Sokszor kirándulást szerveznek ilyenkor a gyerekeknek egy közeli erdőbe, ahol kis, járható barlang is található, hogy a bátorságpróbának hiteles helyszíne lehessen. Egy terepbejárás során a gyerekek és a tanárok követik egy kijelölt útvonalat, amelyet egy szép, spirális alakban rajzolt út szimbolizál. Az út során a gyerekek találkoznak különböző akadályokkal és szimbólumokkal, amelyeket Szent Mihály leküzdött a hagyomány szerint, mint például a sárkány vagy a sötétség.

Tűzgyújtás

Az ünnep csúcspontja a tűzgyújtás, amelyet a közösség együtt hajt végre. A tűz szimbolizálja a belső erőt és a fényt, amely a sötétség és a hideg őszi hónapok elleni küzdelemhez szükséges.

Ének és játék

Az ünnep során az ének és a játék is fontos szerepet játszik. A közösség együtt énekel és játssza el az ünnepi dalokat és játékokat, amelyek erősítik a közösség szellemét és összetartását.

Az ünnep utóélete

Az ünnep után a gyerekeknek és a közösségnek lehetősége van a megosztásra és a reflektálásra. Az ünnep szimbólumai és üzenetei mély gondolatokra ösztönzik a résztvevőket, és segítenek nekik felkészülni a közelgő téli hónapokra.

A Waldorf óvodák és iskolák Szent Mihály ünnepe egy olyan alkalom, amely a természet körforgására és az emberi szellem erejére emlékeztet bennünket. Az ünnep arra ösztönzi a gyerekeket és a közösséget, hogy merjenek szembenézni az élet kihívásaival, és megerősítse a belső erőt és bátorságot a változásokkal szemben. Ez a hagyomány mély értékeket hordoz magában, amelyek az iskolák és az óvodák életében minden évben újra felfedezésre várnak.

Képek: Pixabay

A Waldorf Adventi ünnep: A Spirál ünnep mélysége

A Waldorf pedagógia egyik különleges és jellegzetes szokása az adventi időszakban a Spirál Ünnep, amely mély spirituális és szimbolikus jelentéssel bír a Waldorf iskolák és óvodák életében. Ez az ünnep az adventi időszak egyik csúcspontja, és lehetőséget teremt a gyerekek és a felnőttek számára a csendes elmélyülésre és a belső útkeresésre.

Az Adventi időszak és a várakozás

Az adventi időszak a keresztény hagyományban az év végére való készülődés időszaka. Az adventi naptár 24 vagy 25 napot számol vissza a karácsonyi ünnepig, és ezekben a napokban a hívők várakozással és elmélkedéssel készülnek Jézus születésére. A Waldorf pedagógia az adventi időszakot a várakozás és a belső keresés időszakaként értelmezi, amely minden ember számára fontos lehet, függetlenül vallási hovatartozásától.

A Spirál ünnep kialakulása

A Spirál Ünnep eredetileg egy Waldorf iskola gyakorlatából nőtt ki, de ma már számos Waldorf óvoda és iskola része. Az ünnep fő jellemzője egy hatalmas, kívül hideg és sötét spirál alakú elrendezés, amelyet gyakran fenyőágakkal és gyertyákkal díszítenek. A spirál közepén egy nagy gyertya ég, amit az "öreg gyertyának" hívnak, és az adventi időszak első vasárnapján gyújtják meg. A spirál feladata a gyerekek és a résztvevők spirituális utazásának szimbolizálása az adventi időszakban.

A gyerekek adventi utazása

Az adventi időszak alatt a gyerekek különböző korosztályokban és osztályokban készítenek mécseseket, apró gyertyákat vagy más világító eszközöket. Az első adventi vasárnapon, vagy az adventi időszak egyik napján, a gyerekek bevonulnak a sötét és csendes természetes környezetbe, ahol a Spirál Ünnep fel van állítva. Minden gyermek egy gyertyát vagy mécseseket visz magával, gyakran egy almába  állítva, hogy óvja a kezüket a lecsorduló forró viasztól, és sorban, csendben jár be a spirálba.

A Spirál Ünnep során a gyerekek körbejárják a spirált, és közben reflektálnak az elmúlt év eseményeire, érzéseikre és tapasztalataikra. Amikor a gyertyát vagy mécseseket meggyújtják, az egyéni belső fényüket hozzáadják a spirál közepén égő öreg gyertyához, ami azt szimbolizálja, hogy a belső fényünk erősebbé válik az év során.

A csend és a mélység

A Spirál Ünnep csendes és mély spirituális élményt nyújt a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. A csend és a sötétség lehetőséget teremt az elmélyülésre és a belső keresésre, miközben a fény és a gyertyák jelképesen világítják meg az utat a jövő felé. Ez az ünnep arra emlékeztet minket, hogy az adventi időszak nem csupán a karácsonyi ajándékokra való várakozást jelenti, hanem az elmélkedés, a megbékélés és az önismeret időszaka is.

A Waldorf Spirál Ünnep egy példa arra, hogyan hozhatja össze a kreativitást, a természetet és a belső békét az ünnepi időszakban. Az ünnep mély spirituális élményt nyújt, amely emlékeztet bennünket az adventi időszak valódi jelentésére: a belső fény keresésére és az emberi szellem megerősítésére az év legrövidebb napjain.

Magyar népmesék: A kiskondás

Hol volt, hol nem volt, volt az Óperenciás-tengeren túl, az üveghegyeken innen, volt egyszer egy szegényasszony. Volt annak egy fia. Malacot őrzött volna, ha őrzötte volna, mert csak kárt csinált mindenütt. Nem tudták hasznát venni, nem vált be kondásnak sem. Hiába próbált vele az anyja akármit, mindegy volt annak. Hát ez a teddlenerontsd kondásgyerek meghallotta egyszer, hogy a király annak adja a lányát; aki úgy el tud bújni, hogy az ő lánya nem találja meg. - No, kiskondás! - mondta magában - most mutasd meg, ki szült! Sokat nyerhetsz egy kis ügyességgel!

Fel is szedelőzködött, kért egy tarisznya hamubasült pogácsát, nyakába kanyarította a cifra szűrét, avval elindult. Ment, ment, mendegélt, árkon-bokron, hegyen-völgyön keresztül, hol erdőben, hol sík földön. A pogácsa is fogytán volt már, de csak nem talált még a király kastélyára. Megy megint egy álló hétig, már az utolsó pogácsát is megette, de még semmit sem lát. Szomjas is volt már, olyan volt a nyelve a nagy szárazságtól, mint a felvert galuska. - Mit csináljak már? Éhen vesszek? Ha ezt tudom, el se indultam volna. Ahogy megy, nagy sokára talál egy kutat. A vályúján ült két fehér galamb. Odamegy. - No, két fehér galamb! Én most titeket megeszlek, mert majd meghalok éhen! Azt mondja a két fehér galamb: - Ne egyél meg, kiskondás! Inkább húzzál nekünk egy veder vizet szomjasak vagyunk nagyon. Jótét helyébe jót várj! Úgy rimánkodott neki a két galamb, hogy nem ette meg őket. Odament a kút kávájához, húzott nekik egy vederrel, azután maga is jóllakott a jó hideg vízzel. Avval ment tovább. Hát szomjas már nem volna, de a hasa, az morgott, mint egy láncos kutya. Amint épp egy nagy pusztaságban vándorolt, talált megint valakit: egy sánta rókát. - No, sánta róka! Akármi legyek, ha téged meg nem eszlek! Könyörgött a sánta r is, hogy ne egye meg: a kisfiának visz éppen egy kis ennivalót. - Jótét helyébe jót várj, kiskondás! Majd segíthetek én még terajtad! A kiskondásnak már dülledt a szeme a nagy éhségtől, de nem bántotta. Gondolta, hogy majd visszafizeti az még az ő jóságát! Csetlik-botlik tovább a kiskondás. Szántáson, vetésen, tarlón, parlagon vitt az útja. Össze­kotorászta már az utolsó morzsát a tarisznyából, azt is megette. De mi volt az annak az éhes hasnak! Jobbra dőlt, balra dőlt, már azt hitte, sohasem ér oda, ahová akar. Útjában akkor messziről meglátott egy nagy tavat. Õ bizony megnézi hátha lesz ott valaki, valami. Lemegy a partjára, hát ott látja, hogy a víz szélében vergődik egy kis hal. Odakap nagy mohón, felveszi a vízből a kis halat. De az azt mondja neki: - Ne egyél meg, kiskondás, megszolgálhatom én még a te jóságodat! Nézte a halat sokáig a kiskondás; szép volt nagyon, a pénze csak úgy ragyogott, csillogott, ahogy rásütött a nap. Megsajnálta, és visszatette a vízbe. Huncut dolog az éhség, nyomon követi az embert. A kiskondás bánta már, hogy útra kelt. De már mindegy. Ha ég-föld összeszakad is, már nem fordul vissza. Ment, ment tovább. Hát megint talál egy kutat vályúval, a vályún két fehér galambot: - No, már nem tesztek bolonddá! Nem nézek már se istent, se embert megeszlek benneteket! Rimánkodott a két fehér galamb, hogy csak most az egyszer ne egye meg őket, majd megszol­gálják még a jóságát. - Ugyan, ugyan, csak ki akartok rajtam fogni. Én meg, mint a bolond hallgatok rátok! De azt bezzeg nem látjátok, hogy már felfordulok éhen! Meg akarta fogni a galambokat, de azok rimánkodtak, esedeztek neki. Utoljára aztán mégsem bántotta őket. Húzott nekik egy vödör vizet, nyelt ő is egy nagyot a vederből, avval továbbment. De már igazán azt hitte, hogy nem ér oda. Ebbe az éhségbe el kell pusztulni! Már maga sem tudta, mióta, csak azt tudta, hogy nagyon régen úton van már. Beletörődött a sorsába, most már káreszkuresz, ahogy lesz, úgy lesz. Nagy sokára mégis elért a kastélyhoz. A kapuban ott állt a király. A kiskondás illendően odaköszönt neki, s a király el is fogadta: - Hát hol jársz erre, te kiskondás, ahol még a madár se jár? Mi keresnivalód van itt? Elsorolja aztán a kiskondás, mivégről jár ő erre. Bizony nagyon is ide igyekezett, merthogy azt hallotta, hogy a király annak adja a lányát, aki el tud bújni előle. Megpróbálkozik ő is, hátha lenne valami sikere a vállalkozásának. - Jól van, fiam, jól van! - mondta a király. - De látod-e, itt van kilencvenkilenc emberfej a karón. Te leszel a századik, ha nem tudsz elbújni. A kiskondásba nem szakadt bele a madzag, csak azt mondta: - Majd lesz valahogy! Bementek a házba. A kiskondás először is azzal állt elő, hogy bizony ő már nagyon éhes, vessenek neki egy kis maradékot. Adtak neki annyit, amennyi belefért. Másnap, ahogy felkelt, megy be hozzá a király, hogy bújjék már el, míg a lánya föl nem kel, mert ha fölkelt, nemigen tud előle elbújni. Kászálódik a kiskondás, kászálódik, egyszer csak ott látja az első két fehér galambot. Kinyitja az ablakot, azok azt mondják: - Gyere, rögtön elviszünk! A kiskondás sem húzódott soká. Rájuk bízta magát, azok meg uzsgyi! Mentek vele, mint a szél, egyenest a nap háta mögé. Felkészült a királykisasszony is. Lement a kertbe, leszakította a legszebb rózsát, perdült egyet a sarkán, és így kiáltott: - Gyere elő, kiskondás! Ott vagy a nap háta megett! Hű, ette a méreg a kiskondást, meg félt is! De mit csináljon a nap háta mögül, és ment egyenesen a konyhába. Megvirradt a másnap. Felkel a kiskondás. Ránéz az ablakra, a sánta róka már ott ágaskodott, most az várta. Felkészült hirtelen, kinyitotta az ablakot, megy el a rókával. A róka levitte őt hétszer olyan mélyre a föld alá, amilyenre ásni lehet. Kimegy a királykisasszony a kertbe, leszakítja a legszebb rózsát, perdül egyet a sarkán. - Gyere elő, kiskondás, a föld hét mélységéből! Mit volt tenni, a kiskondás előbújt onnan is. Harmadnap a kishalhoz ment el a tóba. Az levitte a tó egyik szögletébe. Ide már nem ér el a szeme világa! Itt találjon meg! De a királykisasszony, ahogy lement a kertbe, leszakajtotta a rózsát, perdült egyet a sarkán, s mindjárt hívta a kiskondást a tó fenekéről. - Hát végem van! Az van! Már az enyém a századik karó! - mondogatta a kiskondás. - Már ha háromszor megtalált, negyedszer se tudok én úgy elbújni, hogy rám ne akadjon! Lefeküdt, hogy majd elalszik, kipiheni magát, de nem bírt ám sem aludni, sem pihenni. Csak hánykolódott, veckelődött. Másnap virradóra ott lát az ablakán két fehér galambot. Ahogy azok őt meglátták, az egyik mindjárt elszállt, a másik ott maradt. Beereszti a galambot. A galamb azt mondja neki: - Gyere sebesen! Változzál át egy szép rózsává, én is azzá változom. Úgy is lett. A kertben már délelőttre minden bimbó gyönyörűen kifeslett. Itt is, ott is szebbnél szebb virágok virítottak. Lejön a királykisasszony, keresi a legszebb rózsát, hát kettőt egyformának talál. Leszakítja mind a kettőt, és a keblére tűzi. Perdült egyet a sarkán, de már nem látta a kiskondást. Perdül még egyet, akkor sem látja! - No, apám, nem látom a kiskondást. Úgy elbújt, hogy nem találok rá! - Dehogynem, dehogynem! Perdülj még egyet a sarkadon, hátha meglátod! Perdült a lány harmadszor is, de perdülhetett volna akárhányat, úgysem találta volna meg a kiskondást. Akkor a lány kebléről az egyik rózsa galamb formájában elszállt, a másik meg a kiskondássá változott. A királylány csak nézett, hogy maga előtt látta a kiskondást. Akkor a kiskondás magához ölelte a lányt. - Szívem szép szerelme! Én a tied, te az enyém! Ásó-kapa válasszon el egymástól! Megölelték, megcsókolták egymást. A kiskondásból még hétszerte szebb legény vált. Olyanok voltak ott egymás mellett, mint a bokrétába kötött virág. Azután lagzit tartottak, boldogok lettek. A kiskondásból olyan finom ember lett, akár a párja; a lányból meg olyan dolgos, szép asszony, amilyen a kiskondásnak kellett. Még most is élnek, ha meg nem haltak. 

Forrás: https://www.nepmese.hu/mesetar/mesek

Kép: Pixabay, Canva

Benedek Elek: A Csillagszemű juhász

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az óperenciás tengeren innét, volt
egyszer egy király. Szörnyű hatalmas volt ez a király, féltek a népek tőle, ha messziről látták, reszkettek tőle, mint a nyárfalevél. Ha ez a király egyet tüsszentett, kengyelfutók s lovas legények vitték hírét az egész országban, s aki nem mondta: „Adj Isten
egészségére”, halál fia volt. Nem is akadt az egész országban, csak egy ember, ki ne
mondja, hogy adj Isten egészségére. Ez a csillagszemű juhász volt.
Nosza, megfogták a király emberei a csillagszemű juhászt, vitték a király színe elé
s jelentették:
– Ihol, felséges királyom, ez a csillagszemű juhász nem akarja mondani, hogy adj
Isten egészségére.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király!
– Mit, te nem mondod, hogy adj Isten egészségemre?!
– Dehogy nem mondom, felséges királyom, bizony mondom, hogy: adj Isten egészségemre.
– Nem az egészségemre, hanem az egészségére.
– Hiszen mondtam, felséges királyom, egészségemre.
Megrántja az udvarmester a juhász subáját, súgja neki:
– Te szamár, mondjad, hogy adj Isten egészségére.
– De már azt nem mondom – mondotta a juhász –, amíg a király őfelsége a lányát
nekem nem adja.
Ott volt a királykisasszony a szobában, megtetszett neki a csillagszemű juhász, jó
szívvel a felesége is lett volna, de nem mert szólni. Hanem a királynak sem kellett
egyéb, csak ezt hallja, mindjárt bekiáltotta a katonáit:
– Vigyétek ezt a legényt s vessétek a fehér medve tömlöcébe!
Leviszik a legényt a tömlöcbe, hát ott fel s alá jár a fehér medve nagy morogva, három napja nem evett, egy falást nem adtak enni neki, hogy jól kiéhezzék, hadd szaggassa széjjel a juhászt. Ahogy a juhász belépett, felállott a két hátsó lábára, nagyot
bődült.
– No most, csillagszemű juhász, vége az életednek!
De halljatok csudát, mikor a medve meglátta a juhász csillagszemét, egyszeribe
megjuhászodott, lefeküdt a földre, meg se mozdult. A csillagszemű juhász pedig
egész éjjel dúdolt, fütyült s mikor reggel lement az udvarmester, szeme, szája tátva
maradt, azt hitte, hogy csontját sem találja a juhásznak s hát ím, ott állott előtte elevenen, kutyabaja sem volt. Fölvezetik a juhászt a királyhoz s jelentik:
– Felséges királyom, él a juhász.
– Jól van, jól – mondja a király –, de azért megijedtél, ugye? Hát most mondod-e,
hogy adj Isten egészségére?
Felelte a juhász:
– Nem, amíg a leányát nekem nem adja, ha tíz halálba megyek is.
– No hát vessétek tíz halálba – rikkantott a király.
Vitték a legényt a tömlöcbe, amelyikbe tíz óriási sündisznó volt elzárva. De bezzeg
ezek nem szelídültek meg a szemétől, mert egyszerre tíz sündisznónak nem nézhetett a szemébe. No, hanem volt a csillagszemű juhásznak egy szépen szóló furulyája, azt a subája alól előhúzta, elkezdett furulyázni, kezdette andalgósan, folytatta szaporázva. S hát, Uram-Teremtőm, táncra kerekednek a sündisznók, járták elébb lassan,azután sebesebben, addig járták,míg el nem dűltek s azután lefeküdtek aludtak, mint a
bunda.
Megy le reggel az udvarmester, összecsapja a kezét.
– Hát te élsz? – kérdi a csillagszemű juhásztól.
– Nem is halok meg – mondja a juhász –, míg a király leánya a felségem nem lesz.
Fölvezetik a király színe elé.
– No, te legény – mondja a király –, most már tíz halál torkában voltál – még most
sem mondod, hogy adj Isten egészségére?
– Nem én, felséges királyom, ha még száz halálba visznek is, míg a leányát nekem
nem adja.
– Hát akkor vigyétek száz halálba! – ordított a király nagy haraggal, s vitték a
csillagszemű juhászt le abba a tömlöcbe, amelynek közepén volt egy kút, annak a belseje ki volt rakva száz kaszával, a fenekén égett egy mécses. Akit abba beledobtak, az
onnét élve ki nem került soha.
– Hej, szegény fejem – gondolta magában a juhász –, ennek már fele se tréfa. Szól a
katonáknak, hogy menjenek egy kicsit ki a tömlöcből addig, míg gondolkozik, hogy
mondja-e: adj Isten egészségére.
Kimennek a katonák s a juhász nagy hirtelen a fokosát beleszúrja a kút köblébe, s
fokosra ráakasztja a tarisznyáját, aztán rá a subáját, a suba nyakára az árvalányhajas
kalapját s azzal szépen meghúzódik a tömlöc sarkában.
Bejöttek a katonák s kérdik:
– No, meggondoltad-e?
– Meggondoltam – mondja a juhász –, de mégsem mondom, hogy adj Isten egészségére.
– No bizony, ha nem mondod, belé is taszítunk a kútba.
A katonák azt hitték, hogy a juhász már ott áll a kút mellett, a subáját, a fokosát,
mindenét beletaszították a kútba s mikor látták, hogy a kút fenekén a mécses kialudt,
szentül azt hitték, hogy meghalt a juhász.
Megy le reggel az udvarmester, hadd lássa ő is, igazán elpusztult-e a csillagszemű
juhász. Hát halljátok csak, ott ült a kút mellett, furulyázott. Felviszik a király elé s
mondja neki a király:
– No, te legény, mostan száz halálban voltál, mondod-e, hogy adj Isten egészségére?
– Nem én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.
– Abból nem lesz semmi – mondta a király –, pedig nem tudom, mit adott volna
azért, ha a juhász azt mondja egyszer, hogy adj Isten egészségére! Hiszen – gondolt a
király –, majd kevesebbel is megelégszel te.
Befogatott a bársonyos hintajába, maga mellé ültette a csillagszemű juhászt s úgy
hajtatott az ezüst erdőbe. Mondta neki:
– Látod-e ezt az ezüst erdőt, te juhász? Neked adom, ha azt mondod, hogy adj
Isten egészségére.
Tetszett a juhásznak az erdő, de most azt is mondta:
– Addig nem, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.
Aztán az erdőből kihajtatott a király s messziről ragyogott feléjük az arany vár.
– Látod-e azt az arany várat, juhász? Neked adom, ha azt mondod: adj Isten egészségére.
– Nem mondom, felséges királyom, míg nekem nem adja a leányát.
Mentek tovább s értek a gyémánt tóhoz.
– No, te juhász – mondta a király –, neked adom az ezüst erdőt, az arany várat s a
gyémánt tavat, csak egyszer mondjad, adj Isten egészsége.
– Nem mondom én, felséges királyom, míg a leányát nekem nem adja.
– Hát jól van, neked adom a leányomat, de aztán mondjad is, hogy adj Isten egészségére!
Na, hazamennek s a király mindjárt kihirdetteti az egész országban, hogy férjhez
adja a lányát a csillagszemű juhászhoz, jöjjön, aki jöhet a vendégségbe, lesz étel, ital
elegendő, különösen, ha hoznak magukkal.
Hiszen lett lakodalom, hét országra szóló. Ott ült a csillagszemű juhász a király
mellett, ettek, ittak, vígan voltak. Egyszer aztán hozzák a tormás húst, nagyot
prüsszent erre a király, s hadarja egymásután a csillagszemű juhász:
– Adj Isten egészségére, adj Isten egészségére, adj Isten egészségére! – Mondta valami százszor.
– Jaj, jaj, ne mondd tovább, inkább neked adom az egész országomat.
Ott egyszeribe meg is koronázták a juhászt, ő lett a király, de bezzeg jó sorsa lett
ezután a népnek. Szerették is ezt a királyt. Ha prüsszentett, egy szívvel, lélekkel kiáltotta mindenki: Adj Isten egészségire.
Aki nem hiszi, járjon a végire s ezt a mesét adj’ Isten egészségire.

Forrás: http://posalajos.com/pdf/

Kép: Pixabay, Canva

Magyar népmesék: Király Kis Miklós

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét éves szoknyának a hetvenhetedik ráncában volt egy hetvenhét éves kis könyv. A hetvenhét éves kis könyvnek a hetvenhetedik oldalán, a hetvenhetedik cikkén volt ez a kis mese, amit el akarok mondani.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. A királynak volt három lánya. Minden reggel kiment az erdőbe sétálni velük. Egyszer feljön egy nagy fekete felleg.

Azt mondja: - Te király, add nekem a legnagyobbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a napot.

Azt mondja a király: - Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!

Elment a felleg, elvitte a napot.

Másik reggel megint kimentek sétálni. Megint feljön egy nagy fekete felleg.

Azt mondja: - Te király, add nekem a középső lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a holdat.

A király nem adta, elvitte a holdat. Harmadik reggel, mikor kimegyen a király újra sétálni, megint feljön a fekete felleg.

Azt mondja: - Te király, add nekem a legkisebbik lányodat, mert ha nekem nem adod, elviszem a csillagokat.

Azt mondja neki a király: - Ha jó lélek vagy, gyere le, ha rossz lélek vagy, távozz!

Elment a felleg, elvitte a csillagokat. Na, hát ott nagy sötétség lett, s nagy sötétségben jártak... Egyszer Király kis Miklós megyen az öccsével a királyudvarra vízért. Azt mondja az öccsének Király kis Miklós:

- Öcsém, én eléhoznám a napot, holdat, csillagokat, hogyha a király nekem adná fele királyságát meg a legkisebbik lányát. Ezt meg a király meghallotta. Odahívatta.

- Na, fiam - azt mondja -, ha elő nem hozod, amit mondtál, a fejedet levétetem. - Hát, felséges király atyám, tessék adni egy lovat, mind a kettőnknek kardot, útnak indulunk.

Megindultak, mentek hetedhét országon. Egyszer elértek egy ezüsterdőt. Az erdő szélén megkötötték a lovat, a kisebbik fiú ott maradt. Ügyelt a lóra, hogy valami állatok meg ne egyék. Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű sárkány:

- Kutyák, ebek igyák a véredet, hét esztendeje, hogy ezen a hídon járok, sose botlottál meg, mi oka ennek?

Azt mondja a ló neki: - Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!

Leszállott a lóról a hétfejű sárkány, s azt mondja: - Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!

Kimegy Király kis Miklós, azt kérdi tőle a hétfejű sárkány: - Hogy menjünk? Ölre vagy kardra vagy botra?

Azt mondja rá Király kis Miklós: - Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!

Kardra mentek. Addig birkóztak, addig vágták egymást, hogy a vitéz levágott hat fejet.

Azt mondja neki a hétfejű sárkány: - Király kis Miklós, hagyd meg ezt az egy fejemet, odaadom a csillagokat! - Na - mondja Király kis Miklós -, hol vannak? - Ott a nyeregpokróc alatt, vedd ki!

Kivette Király kis Miklós a csillagokat, levágta a sárkánynak a hetedik fejét is. Elment az öccséhez, elkötötte a lovat, mentek tovább. Elérték az aranyerdőt, ott megint megkötötték a lovat a fához, Király kis Miklós elment az aranyhídhoz. Rávágott a kardjával, leszakadt két szál deszka. Elbújt a híd alá. Jön a tizennégy fejű sárkány, menne keresztül rajta, megbotlik a lova.

Az is azt mondja megint: - Mi oka annak, hogy tizennégy éve erre járok, sose bírtál megbotlani, s most megbotlottál? Az a ló is azt mondja: - Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni!

Leszállott a sárkány, s azt mondja: - Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni! Kiment. Kérdi tőle a sárkány: - Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra? - Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra!

Azzal kardra mentek. Addig-addig verekedtek, vagdalkoztak, hogy Király kis Miklós annak a sárkánynak is levágta tizenhárom fejét. Mikor levágta a tizenhárom fejet, azt mondja a sárkány: - Király kis Miklós, hagyd meg azt az egy fejemet, odaadom a holdat. - Hol van? - kérdi a legény. - Ott van a nyeregpokróc alatt, vedd ki!

Kivette Király kis Miklós a nyeregpokróc alól a holdat, eltette a csillagokhoz, akkor levágta a sárkány tizennegyedik fejét is. Elment az öccséhez, de nem mondotta, hogy már a hold is megvan. Mennek, mendegélnek, úgyannyira, hogy elérték a gyémánterdőt. A lovat újra megkötötték egy fához, Király kis Miklós elment a gyémánthídhoz. Mikor odaért, rávágott a kardjával a hídra, ott már három szál deszka szakadt le. Elbújt. Megyen a huszonnégy fejű sárkány, menne a hídon keresztülfele, hát megbotlott a lova annak is. Azt mondja: - Mi oka ennek? Huszonnégy éve rajtad járok, sose botlottál meg! Azt mondja a ló: - Nékem tűz, néked víz, mind a kettőnknek el kell pusztulni! Akkor leszállott. - Király kis Miklós, gyere ki a híd alól, mert mikor akkora voltál, mint egy köleskásának ezredrészi, akkor tudtam, hogy meg kell veled vívni!

Kiment. Kérdi a sárkány: - Na, hogy megyünk? Ölre vagy kardra vagy botra? - Kutya szokott ölre, kondás pedig botra, vitéz pedig kardra! Addig verekedett a legény a sárkánnyal, hogy annak is levágta huszonhárom fejét. Mikor levágta a huszonhárom fejét, azt mondja a sárkány: - Király kis Miklós, hagyd meg a huszonnegyedik fejemet, odaadom a napot. Mikor megkérdezte tőle Király kis Miklós, hol van a nap, azt felelte a sárkány: - Ott van a nyeregpokróc alatt!

Ennek a sárkánynak háromlábú lova volt, de az a három lábon is sebesebben tudott menni, mint más, akinek négy lába van. Király kis Miklós nem kivette a napot, hanem odatette a csillagokat meg a holdat a naphoz a háromlábú lónak a nyeregpokróca alá. A sárkány huszonnegyedik fejét levágta, felült a háromlábú lóra, s elment az öccséhez.

- Na, öcsém, most már megvan a nap, a hold meg a csillagok, mehetünk! - mondta.

Ahogy kifele értek az erdőből, leszólt egy kis ember egy fa tetejéről: - Király kis Miklós, azt hiszed, a tied a nap és a hold meg a csillag? - Hát kié? - Az enyém!

Na, hát Király kis Miklós fogja magát, felmászik a fára, leveri a kis embert. Az meg, mire ő félig ért, ráugrott a háromlábú lóra, elment vele. Király kis Miklós elküldte haza az öccsét, mondja meg a királynak, hogy s mint járt, ő meg folytatta egymaga az útját. Megy, mendegél szegény fiú hetedhét országon keresztül. Egyszer talált egy embert. Sírt. Kérdi tőle: - Hát te miért sírsz, te ember? - Hogyne sírnék - mondja az ember -, ha kinyitom a szememet, keresztüllátom a világot, és nem látok tovább! - Na, gyere velem, majd lesz módodban a nézés!

Mennek tovább ketten. Megint találnak egy másik embert, az is sír. - Hát te miért sírsz, te ember? - Hogyne sírnék - mondja az ember -, mikor egyet lépek, keresztüllépem a világot, és nincsen tovább hova menni! - Na, gyere velem, majd lesz módodban a lépés!

Na, ahogy mennek, mendegélnek hárman, megint találnak egy embert, az is sír. - Hát te miért sírsz? - Hogyne sírnék - mondja az ember -, mikor hét öl fa ég mellettem, hét nagy ujjas van rajtam meg hét bunda, mégis majd meg fagyok! - Na, gyere velünk, majd lesz módodban a melegedés!

Mennek, mendegélnek tovább. Egyszer csak elérték a házat, ahol a kis csepp ember lakott. Bementek. Az öregasszony, a felesége már tudta, hogy az ő urát keresik. Adott nekik szállást, de egy szobát befűtött, mint a katlant, hogy égjenek meg benne mindahányan. De hát a fagyos ember szerette, annak nem volt melege, hanem a többiek, azok meg akartak sülni.

Azt mondja Király kis Miklós: - Hallod, te fagyos ember, ne hagyj bennünket megégni, csinálj velünk valamit. Hát az csak egyet sóhajtott, egyszeribe olyan langyosság lett a szobában, hogy nem sültek meg. Reggel, mikor kiengedte őket a vénasszony, azt mondja Király kis Miklós Messzinézőnek: - Nézzél csak széjjel, nem látod valamerre ezt a bakarasznyi csepp embert a méternyi szakállával? - Dehogynem - mondja Messzinéző -, a tenger közepén ül egy fűzfának a tetején. - Na, lépjél csak érte - mondja Messzilépőnek Király kis Miklós. Messzilépő tüstént odalépett, a kezére tekerte a csepp ember szakállát, odavitte Király kis Miklós elé. Az elvette tőle a napot, holdat meg a csillagokat, s azonnal fel is engedte a csillagokat az égre, hadd ragyogjanak.

Megköszönte a három embernek a segítséget, s megindult hazafelé. Feleúton felengedte a holdat is, s mikor már gondolta, hogy nem olyan messzire van, felengedte a napot is, hogy napvilágon érjen haza. Mikor hazaért, a király nekiadta fele királyságát, a lányát is nekiadta, csaptak egy nagy lakodalmat, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.   

Forrás: https://www.nepmese.hu/mesetar/mesek/

Kép: Pixabay, Canva

Magyar népmesék: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak a királynak volt három igen szép leánya. Elindult egyszer országot járni, tudni akarta, elégedettek-e a népek. Álruhát öltött magára, de mielőtt elindult volna, azt mondja a lányainak:

- Na, lányaim, mit hozzak nektek ilyen hosszú útról?

Szép öltözéket kért a legidősebb. Gyöngyöt, fülbevalót, nyakláncot, karperecet, mindenféle ékszert kívánt a középső.

- Hát neked mit hozzak, legkisebb leányom?

- Hozza el nekem, édesapám, a megszólaló szőlőt, a mosolygó almát meg a csengő barackot!

Elindult a király, bejárt országot-világot. Összevásárolt a legidősebb lányának különbnél különb öltözéket, selymet, bíbort, bársonyt.

A középsőnek csillogó drágaköveket, ékszereket vásárolt.

De a legkisebbiknek nem talált se megszólaló szőlőt, se mosolygó almát, se csengő barackot.

Hát, ahogy jött hazafelé, úgy belerekedt a hintója a sárba, hogy meg sem lehetett mozdítani. Mérgelődött a király a kocsisával, miközben mérgelődnek, egy hatalmas fehér disznó ugrik ki az erdőségből, s azt mondja a királynak:

- Mit adsz nekem, felséges királyom, ha kihúzom a hintódat a sárból?

- Mit adjak én neked, te disznó?

- A legkisebb lányodat!

Úgysem mondja komolyan, gondolta a király.

- Isten neki! Itt a kezem, nem disznóláb!

Erre a disznó odament a hintóhoz, és az orrával kiemelte a sárból. Hazaért a király, odaadta az ajándékot a nagyobbik meg a középső lánynak, s azt mondja a legkisebbnek:

- Látod, édes szép leányom, miért kívántál olyat, amit nem tudtam teljesíteni!

De ahogy ezt mondja, egyszer csak röf-röf-röf, jön a disznó. És még egy taligát is hozott magával. Kinéz a király, s elszörnyülködik.

- Mi baja van, édesapám? Miért borult úgy el az arca? - kérdezi a legkisebbik királykisasszony.

- Jaj, édes-kedves leányom, nézd, hogy jártam! Jön érted a disznó, de nem engedem, hogy elvigyen feleségül.

Hamar felöltöztettek egy szolgálót, s odavitték a disznónak. De az kiborította a talicskából, s tovább röfögött az ajtónál.

Sírt a királykisasszony, még földhöz is verte magát bánatában.

- Öltözz szegényes gúnyába, akkor biztos, nem tetszel neki - mondta a király.

Feladtak rá mindenféle rongyot, s leküldték az udvarra, erre megörvendett a disznó, röfögött örömében, hamar felültette a taligára, gyorsan tolta, vitte az erdőbe.

Nemsokára egy fából épült disznóólhoz értek.Letette a lányt a piszkos szalmára, szénára. Sírt a királykisasszony. Addig sírt, amíg el nem aludt.

Mikor felébredt, hát uram teremtőm, olyan gyönyörű szép palotában találta magát, hogy azt elmondani nem lehet. Gyémánt volt annak minden szeglete, még a lépcsője is drágakövekkel volt kirakva. A disznó meg eltűnt. Hanem helyette egy szépséges királyfi sétált föl s le. Odament a királykisasszonyhoz, megfogta a kezét, s azt mondja:

- Tudd meg, engem egy tündér elvarázsolt, hogy addig disznó képében legyek, míg egy királylány nem lesz a feleségem.

Karon fogta, elvezette a palota kertjébe, tele volt az mindenféle gyümölccsel.

Odamentek a szőlőhöz, amelyik megszólalt, mentek tovább, ahol mosolygott az alma, csengett a barack.

- Erre vágytál - mondta a királyfi. - És azt is mondta a tündér, hogy addig legyek disznó képében, amíg egy királylány ezekre nem vágyik. Te vágytál rá, s most mondd meg tiszta szívedből, akarsz-e a feleségem lenni?

Nyakába ugrott a királykisasszony, összecsókolta.

Aztán hintóba ültek, elmentek a királyhoz, nagy lakodalmat csaptak.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: https://egyszervolt.hu/estimese

Kép: Pixabay, Canva